A
weimari vizsla
egy kutyafajta. Szikár, borostyán- vagy ritkábban vízkék szemszínű,
ezüstös, őz- vagy egérszürke szőrű, gyakran sötétebb hátcsíkkal bíró
fajta. Többnyire rövid szőrű változatát tenyésztik, de hosszú, sőt
sörtés szőrváltozatban is előfordul. Rámenőssége miatt, mint a
hivatásos vadászok szolgálati kutyája szerzett hírnevet. Az
USA-ban
igen felkapott fajta. Gyakoribb ott, mint eredeti hazájában
Németországban.
A weimari
vizsla, melyet az 19. század óta tenyésztenek, az
1950-es évek elején „robbant be”
Britanniába, s azóta is igen népszerű családi kedvenc, kiállítási eb és
engedelmességi versenyző. Az Egyesült Államokban is kedvelik, a legjobb
tenyésztörzsek e két országban kaphatók. Ám a weimari vizsla valójában
nem új jövevény, hiszen Németországban, a weimari udvarban a 18.század
vége felé kifejezetten vadászkutyának tenyésztették. Állítólag vérebek,
pointerek és a régi Szent Hubertusz kopók „segédkeztek” külleme
kialakításában. Ezüstszürke színe igen jellegzetessé teszi.
Középtermetű állat, megjelenése arisztokratikus, elegáns. Két
változatban is tenyésztik (rövid és hosszú szőrű - ennek szőre 2,5-5 cm
hosszú, a farkon és a végtagokon zászlót képez), de az utóbbit nem
minden államban, így például az USA-ban sem ismerik el. A weimari
vizsla (vagy „ezüst kísértet”) kiváló vadászkutya, eredetileg nagyvadra
vadásztak vele. Szófogadó és kitűnően idomítható; nagyszerű
engedelmességi versenyző; mind rendőr-, mind őrkutyaként használatos.
Derék házi kedvenc, de akkor a legboldogabb, ha munkát adnak neki. A
fajtát Van Dyck is megörökítette egyik XVII. századi festményén.
Eredetileg az
úri passzióból vadászó nemesemberek kísérője és vadászebe volt.
Mozgékony, határozott magatartású, bátor és értelmes fajta.
Mozgásigénye igen nagy, határozott nevelést igényel.
Marmagassága
61-68,5 cm (kan), illetve 56-63,5 cm (szuka)